Aranyos-vidék a havasi tájat már elhagyó Aranyos folyó és a Maros között, illetve az Aranyos néhány észak-nyugati mellékvölgyében található. Részben magyar, részben román, részben vegyes lakosságú falvak alkotják. Aranyos-vidék magyarsága nagyobbrészt unitárius, de jelentősek a református közösségek, és több helyen fennmaradtak katolikus szórványok is. Néprajzi szempontból négy kisebb tájra osztható: Aranyosszék, Alsó-Aranyos mente, Torockó vidéke és Jára-, Hesdát-, Rákos-völgye. A korábbi szakirodalom nem mindig vizsgálta Aranyosszék történelmileg jól adatolható körülhatárolását, így gyakran, amikor Aranyosszékről írtak, Aranyosszék tágabb magyarlakta környezetét is beleértették. Leginkább Torockó vidékét különböztették meg Aranyosszéktől. A történeti közigazgatási adatokat is figyelembe vevő szakirodalom azonban már árnyaltabb tájbeosztásban gondolkodik. Bizonyos nyelvjárási sajátosságok is indokolják Aranyos-vidék belső tagolódását. A tényleges történelmi Aranyosszéknél tágabb értelmű Aranyos-vidék néha Torda vidéke néven szerepel a szakirodalomban. Máskor Torda vidéke csak a város közvetlen közelében fekvő falvakat jelenti. Mindazonáltal figyelemre méltó, hogy az 1891-ben alapított Aranyosvidék című tordai hetilap szerkesztői „Torda és az Aranyosmente érdekeinek szolgálatát” tűzték célul, ami túlmutat a történelmi Aranyosszék területén. Talán éppen emiatt adták ezt a címet a lapnak.

Aranyos-vidék kistájai és környezete (Pávai‒Abonyi)

Erről a területről a legkorábbi, dallamok feljegyzése nélküli népköltészeti adalékokat Olosz Katalin kutatásai révén ismerjük, aki “Kanyaró Ferenc szétszóródott hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel” közzétette. Közéjük tartozik egy kéziratos énekesfüzet Tordatúrról, egy kéziratos énekeskönyv-töredék Abrudbányáról és Aranyosrákosi Székely Ádám Költészeti Koszorú című gyűjteménye (1866-1886). Ezeket Kanyaró Ferenc fedezte fel, aki diákjaival 1892 és 1905 között ezen a területen is gyűjtött. Jankó János 1892 nyarán Torda, Toroczkó és Aranyosszék területén végzett néprajzi terepmunkája során jegyzett fel népdalszövegeket, s azokat a következő évben megjelent monográfiájában közre is adta. 1901-ben Mailand Oszkár járt hasonló céllal három aranyosszéki faluban. Aranyos-vidék népköltészetének összefoglaló, monográfia szintű gyűjteményét Keszeg Vilmos publikálta két kötetben. Kiadványa táncszókat, néhány balladadallamot és dallammal közreadott kántálóénekeket is tartalmaz.

A dallamokat is rögzítő népdalgyűjtés Vikár Béla 1899-es sinfalvi fonográffelvételeivel kezdődik. Bartók Béla 1908-ban Torockón, Péczely Attila pedig 1933-ban Felvincen készített helyszíni népdallejegyzéseket. Almási István 1963-64-ben több mint kétszáz dalt rögzített itt magnetofonnal. Demény Piroska 1970-1981 között végzett szintén magnetofonos gyűjtést, amely elsősorban énekes dallamokat tartalmaz, de jó néhány hangszeres felvételt is. Gyűjteménye CD-melléklettel ellátott könyv formájában került kiadásra. Kutatása a kisgyermekektől az idős emberekig minden korosztályra kiterjedt, és az adatközlők férfi-nő aránya is eléggé kiegyensúlyozott (45 és 55%). Ez a legjelentősebb, legátfogóbb gyűjtés erről a területről. Gyermekjátékdalokat, siratókat és siratóparódiákat is felvett. A gyermekjátékdalok nagyrésze motívumismétlő, hangsoruk dúr-hexachord vagy annak valamilyen kivágata, de néhány strófikus forma is előfordul. A siratók kötetlen szerkezetűek, ereszkedő vonalúak, a részben rögtönzött szöveg által meghatározott, változó szótagszámú sorokból állnak, amelyek nyugvópontjai 2-es és 1-es sorzáró kadenciákat váltogatnak szabálytalanul. Hangsoruk az Alsó-Aranyos mentén so-mi-re-do tetraton, Aranyosszéken dúr-pentachord, bár utóbbi területről csak egy sirató található Demény Piroska gyűjteményében, Bágyonból. Az Aranyos-vidéken gyűjtött strófikus népdalrepertoárban egyaránt megtalálhatók régi és új stílusú, öt- és hétfokú, kvintváltó, sorismétlő, füzérformájú, ereszkedő és boltíves dallamok, továbbá néhány 18. századi műzenei eredetű dallam. Ha nemcsak a gyűjtéseket nézzük, hanem a gyűjtések idejének valós állapotát, akkor szembeötlő a műdalok és az új stílusú dallamok túlsúlya. A régi stílusú dallamok egy része már feledésbe merült, csak az idősebb generáció egy-egy képviselőjének passzív repertoárjából volt előhívható a gyűjtők által.

Az Aranyos-vidékről származó legkorábbi hangszeres táncdallamgyűjtések a BTK Zenetudományi Intézet Népzenei Archívumában találhatók. Az egyik gyűjtés néhány füttyszóval előadott csűrdöngölő és abrudbányai dallamot tartalmaz 1955-ből Aranyosrákosról. A másik gyűjtés alkalmával egy alsójárai és egy szentmihályi prímás játékát vette hangszalagra 1973 nyarán Falvay Károly. Pávai István 1993-ban és 1995-ben több Aranyos-vidéki hegedűs és zenészbanda muzsikáját rögzítette audio- és videoformátumban. Ezek a gyűjtések számos, a helyi zenés hagyományokra, zenélési módokra, táncokra és táncrendre vonatkozó interjút is tartalmaznak. Az 1980-as években Könczei Csilla és gyűjtőtársai filmeztek néptáncokat Gerendkeresztúron. A 2003 nyarán beindult, s évente megrendezett aranyosszéki népzene- és néptánctáborok alkalmával Könczei Csongor készített számos zenei és táncos felvételt. A helybeliek életmódjának és kulturális viszonyainak gyökeres megváltozása miatt a későbbi időszak gyűjtéseiből már nem mindig ítélhető meg a hagyomány korábbi állapota.

A terület népzenei repertoárjában előfordulnak úgynevezett jajnóták (bővült strófájú dalok), amelyekről korábban azt gondolták a kutatók, hogy a Mezőségre jellemzőek, mivel Lajtha László széki gyűjtésében bukkantak fel először nagyobb számban. Később kiderült, hogy a Székelyföldtől a Felső-Tisza-vidékig előfordulnak, így Aranyos-vidéken is. Más területekhez hasonlóan itt is szokásban volt a jajnótákat tánc közben úgy énekelni, hogy a bővült dallamsor első felére kerül egy 7 vagy 8 szótagos szövegsor, majd ugyanannak a dallamsornak a második felét az énekesek kihagyják, ott csak a hangszeres zene szólal meg. Pusztán énekes előadásban ez úgy valósul meg, hogy az énekesek a hangszeres részeket lallázva adják elő. Ugyanez a szövegalkalmazás kanásztánc ritmusú dallamok esetében is előfordul úgy, hogy az első két ütemben elhangzik a 7-8 szótagos szöveg, a következő két ütemet pedig lallázzák. Ez az előadásmód hasonlít a táncszók zenére való alkalmazásának módjára, ahol minden kiáltott sor után szintén kihagyás következik. Ha ez énekelt formában történik, inkább beszélhetünk énekelt táncszókról, hiszen az alkalmazott szövegek a legtöbbször egyeznek a táncszók szövegével.

A táncon, mulatságon kívül még számos éneklési alkalom volt. Szerettek egyedül vagy csoportosan énekelni munka közben, nemcsak a fonóban, hanem mezei munkák, állatok őrzése közben is, hazafelé menet az utcán, a fiatalok esti szabadtéri gyülekezőhelyén stb. Minden ősszel sorozáskor bált rendeztek a besorozott legények búcsúztatására, majd zeneszóval vonultak a falu széléig. A zenészek egészen Aranyosgyéresig kísérték a regrutákat. Ilyen alkalomkor regrutabúcsúztató dalok, katonadalok, katonakísérő dallamok hangoztak el.

Az Aranyos-vidéki gyűjtések idején itt már kikopott a régies hagyományos díszített éneklésmód, a szövegsorok “kétszerezését” (két ismételt szövegsor egy négysoros dallamstófára) sem alkalmazták már. Néhány idősebb adatközlő díszítései, egy-egy általánosan előforduló hajlítás jelzi, hogy egykor itt is élhetett a régies előadásmód. A hangszeres zenében jobban fennmaradt a díszítés, a zeneszóval kísért műfajok pedig élőbb énekes előadásmódot őriztek meg.

Aranyosszék

Aranyos-vidék legjelentősebb, s egyben központi tája Aranyosszék. A terület a magyar államalapítás korában Torda vármegye része volt, melynek központja nem a mai Torda város, hanem az aranyosszéki Várfalva környékén létezett Tordavár volt. Az 1241. évi “tatárjárás” a várat kiszolgáló falvak többségét elpusztította. 1264 és 1271 között István, Erdély hercege (a későbbi V. István király) a Küküllő mentéről kézdi székelyeket telepített a terület egy részére. Mivel a székelyek 1282-ben sikeresen harcoltak a fellázadt kunok ellen, majd 1285-ben a tatárok ellen, IV. (Kun) Béla 1289-ben a tordai várispánság területéhez tartozó falvak közül 29-et adományozott nekik. Tulajdon- és szabadságjogaikat 1291-ben III. Endre is megerősítette, majd a későbbiekben több király és fejedelem is.

Az adománylevélben felsorolt falvak közül 13 ma már nem létezik, viszont később még hét másik falu keletkezett ezen a területen. Az adományozott falvak önálló közigazgatási egységbe szervezve léteztek, előbb „terra Aranas” néven, majd később már Aranyosszék néven. Utóbbi első említése 1441-ből van, de valószínűleg már korábban megalakult. Viszont a 16. századtól a 18. század végéig a székely lakosság mintegy fele jobbágysorba süllyedt, a terület pedig egyre jobban elrománosodott. A vármegyéktől eltérő státusú közigazgatási egységként (székként) 1876-ig maradt fenn Aranyosszék, amikor Torda megye alkerületével egyesítették, s így létrehozták Torda-Aranyos vármegyét. (Lásd Elekes Tibor: Erdélyi közigazgatási térképek 1332‒1968. Aranyosszék települései és járásai 1806-ban).

A történelmi Aranyosszék települései közül a magyarság néprajza szempontjából azok fontosabbak, amelyekben a szék egykori alapítása óta fennmaradtak magyar közösségek (Aranyospolyán, Bágyon, Csegez, Felvinc, Harasztos, Kercsed, Kövend, Székelyföldvár, Székelykocsárd, Várfalva), illetve az előbbiek kirajzásaként jöttek létre (Alsó- és Felsőszentmihályfalva, Aranyosrákos, Aranyosszentmihály, Mészkő, Sinfalva).

Aranyosszék nem állt közvetlen kulturális kapcsolatban a Székelyföld többi részével, így táncai és zenéje szorosabban kötik a szomszédos nem székely területekhez, mint a távolabbi Székelyföldhöz. Tájbeosztásunkban ezért szerepel a vármegyei magyarságnál. Ugyanezt megerősítette a nyelvjáráskutatás is, amely szerint az itteni nyelv számos sajátosságban eltér a kézdi székely nyelvjárástól, sokkal erősebben kapcsolódik a szomszédos mezőségi és azzal rokon nyelvjárásokhoz. Az aranyosszékiek nyelvében nincs meg a székely nyelvjárásra jellemző kétféle, nyílt és zárt e-hang megkülönböztetése. Aranyos-vidékre jellemző az a-zás (táncol helyett táncal), az e-zés (ökrök helyett ökrek), ami nincs meg a kézdi székelyeknél. Az a-zás és e-zés viszont Aranyos-vidék különböző területein eltérő arányban fordul elő.

Visszamenőleg a 20. század első feléig vannak adatok arra nézve, hogy a tánckísérő zenekar itt hegedű, kontra, bőgő összetételű volt. Akárcsak Erdély legtöbb táján, a bőgő népnyelvi neve itt is gordon. Jankó János említett monográfiájában írja, hogy a legények a tánchoz “három gordonost” fogadtak. Nem valószínű, hogy ez három bőgőst jelent, talán úgy értette, hogy a gordonos szó általában jelenti a zenészt. Itt inkább a hármas szám a fontos, hogy a zenészbanda háromtagú volt, amint ezt más adatok is alátámasztják. A kontrás gyakran egy másik prímás volt, aki a hegedű két mélyebb húrján kontrázott. Korábban használtak alsókontrát, másnéven kétrézhúros kontrát is, ami g-d’-a hangolású háromhúros, egyenes húrtartó lábú kontrát jelent. (A g és az a-húrhoz egyaránt a legvastagabb húrt használták, ami régen rézhuzal-tekercselésű volt.) A későbbi időkben a zenekar bővülhetett még egy hegedűssel és négyhúros brácsással, de cimbalmot ekkor sem használtak. A zenészek a dallamok két-két sorát (előtag, utótag) fordításnak nevezték.

Az aranyosszéki zenészekkel készített gyűjtésekben van egy negyedes lüktetésű lassabb férfitánc, a székelyverbunk, amelyet ritkán külön rendelésre jártak. Korábbi előfordulása azonban vitatható. Gábor Ferenc 66 éves kövendi prímás mesélte 1993-ban, hogy falujában „Gál Péter a székelyverbunkot is lejárta, székely ember, csak ide került, a székelységből jöttek akkor, mikor vót az az étlenség [19]47-be. Aztán egy szindarabba táncolták többen, bé vótak tanitva a székelyverbunkra itt a szinpadon a kultúrházba, s muzsikáltuk mi.” Lehetséges tehát, hogy olyanok kérték a mulatságokban a székelyverbunkot, akik az 1947-es szárazság miatti székelyföldi éhínség alkalmával telepedtek ide. De természetesen azok a helybeliek is járhatták, akik a színpadi tánccsoportban tanulták meg.

A gyorsabb, nyolcados lüktetésű férfitánc a csűrdöngölő, amelyet a helybeliek legényes, tisztás néven is emlegettek. Meglehet, hogy legényes volt a tánc eredeti neve, mivel sok adat van arra, hogy a csűrdöngölő elnevezés már a 19. században értelmiségi hatásra terjedt el Erdély-szerte. Az akkori értelmiség a székelyföldi csűrdöngölő ismeretében minden férfitáncot ezzel a névvel nevezett meg. Az aranyosszéki csűrdöngölő pontszerkezetű férfitánc volt, amelyben „órára pontoztak”, vagyis a zenei egységekhez lezárt táncmotívum-sorozat tartozott, mint általában a többi közép-erdélyi legényes esetében. A csűrdöngölő zenéjére forgatós jellegű páros táncot is jártak, amelyet serénynek neveztek. Ez történhetett úgy, hogy egy-egy férfi a zenész elé ment pontozni, majd utána vett párt magának, vagy már párosan táncolt, s a zenész előtt párját elengedve figurázott. Ismert ezen a területen egy abrudbányai elnevezésű lassabb, forgatós karakterű tánc is. A táncrend lassú csárdással, s az azt lezáró sebes csárdással, más néven szökőssel kezdődött. Utána közvetlenül következett a csűrdöngölő (serény), végül az abrudbányai.

Jankó János aranyosszéki táncként a csűrdöngölőt, valamint a lassú és sebes csárdást említette, ebben a sorrendben. Ez a táncrend jobban egyezik a legtöbb vidéken általános férfitánc ‒ lassú páros ‒ gyors páros összeállítással, s az Alsó-Aranyos mentén is ehhez hasonlót lehet találni (lásd alább). Valószínű tehát, hogy a fent leírt aranyosszéki táncrend (lassú és sebes csárdás, csűrdöngölő, abrudbányai), bár a gyűjtéseken több adatközlővel készített interjúkban és zenei felvételekkel is jól dokumentálható, viszonylag későbbi fejlemény. Demény Piroska az egykori aranyosszéki leánytáncról is talált adatokat. Ezt a táncszünetekben járták énekszóra, míg a zenészek pihentek (Bágyon). Sinfalván a legények külön fizettek a zenészeknek, hogy muzsikáljanak a leánytánchoz.

Borbély Sándor 1891-ben publikált leírása szerint régen a nyári tánc (másnéven csűri tánc) tavasztól őszig (Szent György napjától Szent Mihály napjáig) tartott. Demény Piroska adatai szerint helyenként „első kukoricakapálástól szüretig” (Várfalva), „másodkapálástól kukoricatörésig” (Aranyospolyán), „hagymaültetéstől szedésig” tartott. Minden alkalommal a csorda megérkezésekor, alkonyatkor ért véget. Húsvétkor és pünkösdkor egymás után két-három napig is volt tánc. A táncot katonaviselt legények szervezték. A mozsikusok közülük választhattak két kezest. Táncba híváskor ők járták végig a falut, miközben kurjintva (kiáltva) hozták a legények és lányok tudomására a tánc idejét és helyszínét. Ők fogadták meg a háromtagú zenekart is, pénzért és búzáért. A lányok is fizettek húrpénzt, s felváltva egy-egy vasárnapi ebédet is adtak a zenészeknek. A kezesek gyűjtötték be a zenészek fizetségét, ők bérelték a csűrt a tánchoz valamelyik leányos háznál, amiért cserébe egy napi kapálással vagy aratással tartoztak a csűr gazdájának. A táncba járó 14-15 éves lányok, 16 éves legények már nem számítottak gyermekeknek, hiszen a táncalkalmak elsődleges célja a házassággal végződő párkapcsolatok kialakítása volt. Vendégek más falvakból is érkezhettek ilyenkor, akik csak akkor táncolhattak, ha a kezesek megkínálták őket egy-egy tánccal.

Tánc közben a férfiak táncszókat kiáltottak, amit békiáltásnak, kurjintásnak neveztek. A táncszók kiáltására, mint sok másik vidéken, “Szót a táncnak!” bekiáltással biztatták a táncolókat. A 2-4 soros rímes, ritmikus bekiáltásokat u-jú, u-jú-jú, ej-ha indulatszókkal zárták. Borbély Sándor és Demény Piroska egy sor táncszót is közreadott. Aranyosszéken ismert egy tréfás rigmus, „Kövend, Bágyon, Harasztas, / Mind a három parasztas” vagy „Kercsed, Kacsárd, Harasztas, / Mind a három parasztas”, amely arra utal, hogy ezek a falvak régiesebb hagyományt őriztek, kevésbé hatottak rájuk az „úri” kultúra elemei. Ennek viszont tartozéka volt az is, hogy errefelé táncmulatság közben gyakori volt a verekedés, bicskázás.

A táncban nézőként a falubeli asszonyok is jelen voltak, a csűr mögött pedig a gyermekek tanulgatták a táncot. A „kicsik táncát” külön is megszervezték. Ilyenkor énekre, egy szál hegedűre, vagy alkalmi hangszerpáros (hegedű ‒ citera) hangjára táncoltak. A gyermekek természetesen sokféle énekes játékot is játszottak. Ezekből is tartalmaz néhányat Demény Piroska gyűjteménye.

A farsangi időszakban fogadott táncházakban folyt a zenés mulatozás, táncolás. A fonóházakat rendre fársángosok keresték fel, énekeltek táncoltak, néha eljátszottak egy tréfás lakodalmat is. A farsang a párválasztás időszaka volt, ilyenkor énekelték a pártában maradt lányokat kipellengérező tréfás szövegű vénleány nótáját recitáló, do-re-mi trichordon mozgó dallamra. Régen a farsangot fonóbállal fejezték be.

Egyes gyakori nevek esetében szokásban volt a házánál köszönteni azt, akinek névnapja volt. A felköszöntött névnapos étellel, itallal kínálta a köszöntőket, majd eljárt egy csűrdöngölőt. Ez a szokás azonban később “lenéző” [lenézett] lett. Mivel Aranyosrákoson sok volt a Károly nevezetű személy, az ő névnapjukon Károly-bált rendeztek. Húsvét első napján is bál volt. Utána a legények a zenészekkel végigjárták a leányos házakat egészen harangszóig.

Jankó János leírása szerint a 19. század végén az aranyosszéki lakodalmat mindig keddi napon tartották. Előtte való vasárnap a vőfélyek hívogatni mentek, majd a lakodalmas háznál (leányos háznál) vőfélytáncot rendeztek, amelynek az volt a célja, hogy azok is mulassanak egyet, akik a lakodalom idején dolgoznak, például a konyhai személyzet. Hétfőn volt a menyasszonysirató, kedden pedig a hütlés (hűségeskü, egyházi esketés). A hütlés napjának reggelétől a menyasszony és a vőlegény házánál egyaránt “beállt a cigány”, vagyis mindkét helyen voltak zenészek. Az esti vacsora alatt a násznagy pénzt gyűjtött a zenészeknek. Asztalbontás után volt a menyasszonytánc. A lakodalom különböző momentumai között a násznép utcai vonulását marssal kísérték a zenészek. Ez általában a Rákóczi induló volt és még néhány további műzenei eredetű mars.

Temetéskor a zenészek a gyászmenet élén haladva halotti marsot húztak, majd a sírnál az elhunyt kedvelt dalait muzsikálták. Több műzenei eredetű halotti marsot ismertek, közülük az egyik helybeli neve: betóven. Ha még nem házas fiatal leány vagy legény halt meg, akkor menyasszonynak, illetve vőlegénynek öltöztetve temették el. Hat, helyenként négy lány felöltözött tiszta fehérbe, kibontott hajjal, pántlikával, hat legény pedig fekete ruhába, fehér szalaggal, s ők vitték rudakon a koporsót a temetőbe. Miután a pap elvégezte a szertartást, a négy-négy vagy hat-hat fiatal a zenészekkel együtt egy bizonyos dallamra háromszor némán megkerülte a sírt jobbra, majd ismét háromszor balra.

Alsó-Aranyos mente

Aranyos-vidék egy másik, Aranyosszéktől néprajzilag nem sokban eltérő, de földrajzi, valamint közigazgatás-történeti szempontból jól elkülöníthető kistája az Alsó-Aranyos mente. Lakosai nem székelyek, hanem a Torda vármegyei birtokok jobbágyai voltak. Az aranyosszékivel egyező nyelvjárási sajátosságok mellett eltérést jelent az itt előforduló á utáni o-zás (lámpa helyett lámpo), ami Aranyosszékre nem jellemző. Idetartozó falvak: Aranyosegerbegy, Aranyosgyéres, Gyéresszentkirály, Aranyosgerend, Hadrév, Gerendkeresztúr, Detrehemtelep. Utóbbit a 20. század első évtizedében hozták létre Kincstáritelep néven, főleg aranyosegerbegyi telepesekből, akik mellett néhány székelyföldi, bánsági, jászsági, kis-alföldi család is itt kapott birtokot. Földrajzilag már a mezőségi dombvidéken található, de telepített lakossága miatt kulturálisan az Alsó-Aranyos mentéhez kapcsolódik.

Az Alsó-Aranyos mente tánckészlete az aranyosszékihez hasonló, de van néhány eltérés. Itt ismert a korcsos nevű forgatós típusú tánc is, amelynek zenéje tempóban, ritmikában az aranyosszéki abrudbányaiéhoz hasonló, de dallamai nagyrészt eltérnek attól. A lassú csárdás dallamkészlete is részben eltérő. Itt több az olyan dallam, amelyik a közeli dél-mezőségi és Közép-Maros vidéki csárdászenére jellemző. A székelyverbunk nem része a táncrendnek, sok fiatal is tudta még a múlt század végén, meghonosodása a többi tánchoz képest későbbre tehető. Esetleges revival eredetének megállapítása további kutatást igényel. A gerendkeresztúri táncrend a csűrdöngölővel (serénnyel) kezdődik, azután következik a lassú csárdás, a korcsos, majd a sebes csárdás (szökős).

Az Alsó-Aranyos mentén bortermeléssel is foglalkoztak. Szüretkor a zenészek a szőlősben muzsikáltak, munka végeztével a szüretelők táncra kerekedtek. Aranyosegerbegyen temetéskor a halottas háznál régies virrasztónótát muzsikáltak a zenészek. Itt is szokásban volt a névnapköszöntés. Gerendkeresztúron ismertek egy műzenei eredetű, dúr-hexachord dallamú István-köszöntőt, Ma az ékes napfény gyászát levetette szövegkezdettel. Gerendkeresztúron előkerült egy különleges népdalszöveg, Ha bemegyek az ugorka kocsmába kezdettel, amelyben a különböző konyhakerti növények megszemélyesítve mulatnak, táncolnak, ölelkeznek. A vers rokonságban áll a magyar nyelvterület több részén is ismert állatlakodalommal, amelynek számos párhuzama van az európai népek folklórjában. Az állatlakodalom változataihoz tartoznak a megszemélyesített étkek, tárgyak (szerszámok) mulatságát leíró tréfás versek is. Utóbbiak már 16. századi német és francia kiadványokban jelen vannak. Ez a közköltészeti műfaj magyar nyelvterületen legkorábban a Szentsei-daloskönyvben (1704) került följegyzésre.

Torockó vidéke

Leggyakrabban külön kistájként tárgyalja a néprajzi szakirodalom Torockó vidékét (Torockó és Torockószentgyörgy), amely Aranyosszéktől nyugatra fekszik, attól a Torockói-hegység választja el. Már Aranyosszék alapítása előtt éltek itt magyarok. Torockó vasbányászattal és vasfeldolgozással foglalkozó bányavárosként privilégiumokkal rendelkezett. Hogy ezeket megőrizhesse, helybeli értelmiségiek a 18. században hamis oklevelet szerkesztettek, amely szerint ezeket a szabadságjogokat még a tatárjárás előtt kapták idetelepített osztrák őseik. Ebből alakult ki a helyiekben a német eredet tudata. A torockói vasművesség valójában a 14. század bontakozott ki, akkor telepítettek közéjük német szakembereket, akik idővel elmagyarosodtak. A település mezővárosi jelleget kapott.

Az aranyosszékiekre nem jellemző a toroczkóiak nyelvjárásának egyes sajátosságai, például ö>e és e>ö váltás (sütök helyett sütek, de öregebb helyett örögöbb). Torockó nyelvszigetként és endogám közösségként számos régies néprajzi sajátossággal rendelkezik (viselet, hímzések, festett bútor stb.), amelyek szintén jól megkülönböztetik a szomszédos Aranyosszéktől. Torockószentgyörgy lakói viszont évszázadokon át jobbágyok voltak, így a két település között is jelentős különbségek vannak a népi kultúra területén.

Tánc- és tánczenei szempontból kevéssé kutatott terület. Az aranyosszéki zenészek szerint Torockón a férfitánc már korábban kiveszett, Torockószentgyörgyön viszont a csűrdöngölő (serény) zenéjére egy férfi két nővel is táncolt. Elképzelhető, hogy ilyen forma úgy alakul ki, hogy míg az egyik párból a férfi a zenész előtt egyedül táncol, addig a másik pár a szabadon maradt nővel is összefogódzik, és úgy forognak. A csűrdöngölőt itt gyakran “döngöljék meg” kiáltással kérik a zenészektől. Torockószentgyörgyön a tánc tempója kissé gyorsabb, mint Torockón. Orbán Balázs, aki még úgy tudta, hogy a torockóiak osztrák eredetűek, leírásában említi, hogy a csárdás mellett itt németes táncokat, landerisch-t, galoppot is táncolnak, hozzátéve, hogy “ezek a magyar falusi népnél is egyszer-másszor kivételesen szintén elő szoktak fordulni”. Ezen kívül a torockói lakodalom zenés-táncos momentumairól, köztük a menyasszonytáncról is említést tesz.

Jára-, Hesdát-, Rákos-völgye

Aranyos-vidékhez kapcsolható még az Aranyos folyó három észak-dél irányú baloldali mellékvizének, a Jára-, a Hesdát- és a Rákos-völgyének szórványmagyarsága. Felmenőik vármegyei birtokon élő jobbágyok voltak. A Hesdát mentén gyakorlatilag már nincsenek magyar közösségek. A Rákos mentén Tordatúr, Komjátszeg, Szind tartozik ide, míg a Jára mentén mindössze Alsójára, amelyet szintén megkülönböztet nyelvjárási szempontból Aranyosszéktől az á utáni o-zás. Aranyosszéki zenészek szerint “a járaiak csiszoltabbak… több könnyűzenét követel a fiatalság”. Mindazonáltal innen is készült gyűjtés egy magyar prímással. Ehhez a területhez tartozna még Tordaszentlászló, amelynek neve is árulkodik írról, hogy az egykori Torda vármegyéhez tartozott. Exogám házassági-rokoni kapcsolataik viszont az északi szomszédos kis tájon, Erdőalján található Györgyfalvához kötik.

Aranyosvidek - Aranyos-vidék
Aranyos-vidék és környezetének falvai

Hangzó példatár

Források rövidítései:

  • Demény 1998 (lásd a szakirodalomnál, kotta = dallamlejegyzés a kötetben, CD = hangfelvétel a CD-mellékleten)
  • PI = Pávai István hangfelvétele
  • Szalay 2018 (lásd a szakirodalomnál, DVD = hangfelvétel a DVD-mellékleten)
  • ZTI = BTK Zenetudományi Intézet (Mg = magnetofonszalag; BR = Bartók-rend)

Aranyosszék

  • Én, Istenem, add megérnem ‒ Kún Józsefné (71 éves), ének ‒ Felvinc ‒ 1933 ‒ Péczely Attila (ZTI BR_03933)
  • Ez az utca bánat utca ‒ Szőcs József (75 éves), ének ‒ Kövend ‒ 1963 ‒ Almási István (Szalay 2018: 185)
  • Kicsi tulok, nagy a járom ‒ Fodor Károly (48 éves), ének ‒ Kövend ‒ 1974 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: CD 23)
  • Háborúban dörög az ég ‒ Csoma József (51 éves), ének ‒ Sinfalva ‒ 1974 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: CD 16)
  • Mulató nóta ‒ Kászoni Jancsi (57 éves), hegedű ‒ Sinfalva ‒ 1978 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: CD 30)
  • Farsangos Szabó Antalné Székely Gizella, 60 éves (60 éves), ének ‒ Kercsed ‒ 1974 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: kotta 108)
  • Székelyverbunk ‒ Kászoni Jancsi (57 éves), hegedű ‒ Sinfalva ‒ 1978 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: CD 53)
  • Lassú csárdás ‒ Koszta Samu (55 éves), hegedű ‒ Aranyospolyán ‒ 1978 ‒ Demény Piroska (Demény 1998: CD 25)
  • Csűrdöngölő (serény) ‒ Hajdár Lajos (1938), tánc; Ötvös “Makkó” Károly (1933), hegedű; Hóka Miki “Balkezű” (1921), kontra; Hajdár Attila (1973), bőgő ‒ Aranyosrákos ‒ 1995.12.15. ‒ Pávai István (PI_DAT_060u10)
  • Abrudbányai ‒ Ötvös “Makkó” Károly (1933), hegedű; Hóka Miki “Balkezű” (1921), kontra; Hajdár Lajos (1938), bőgő ‒ Aranyosrákos ‒ 1995.12.15. ‒ Pávai István (PI_DAT_060u10)
  • Lassú csárdás ‒ Kuruc Mártonka (48 éves), hegedű; Kuruc Ignác “Nátyi” (45 éves), hegedű; Kuruc Lacika (50 éves); Bársony Árpád (73 éves), bőgő ‒ Székelykocsárd ‒ 1975.11.13. ‒ Pávai István (PI_Mg_014)
  • Csűrdöngölő (serény) ‒ Kuruc Mártonka (48 éves), hegedű; Kuruc Ignác “Nátyi” (45 éves), hegedű; Kuruc Lacika (50 éves); Bársony Árpád (73 éves), bőgő ‒ Székelykocsárd ‒ 1975.11.13. ‒ Pávai István (PI_Mg_014)
  • Aranyosszéki pár (táncrend): lassú csárdás, sebes csárdás, csűrdöngölő (serény), abrudbányai ‒ Kövend ‒ Gábor Ferenc (1927), hegedű ‒ 1993.03.01. ‒ Pávai István (PI_Kz_038)
  • Ezzel kerülik a fiatal halott sírját ‒ Aranyosrákos ‒ Ötvös “Makkó” Károly (1933), hegedű ‒ 1995.12.15. ‒ Pávai István (PI_DAT_060u10)

Alsó-Aranyos mente

Torockó vidéke

Jára völgye

  • Lassú csárdás ‒ Boldizsár Vilmos, hegedű ‒ Alsójára ‒ 1973 ‒ Falvay Károly (ZTI Mg_3393b)
  • Sebes csárdás ‒ Boldizsár Vilmos, hegedű ‒ Alsójára ‒ 1973 ‒ Falvay Károly (ZTI Mg_3393b)
  • Legényes ‒ Boldizsár Vilmos, hegedű ‒ Alsójára ‒ 1973 ‒ Falvay Károly (ZTI Mg_3393b)
  • Abrudbányai ‒ Boldizsár Vilmos, hegedű ‒ Alsójára ‒ 1973 ‒ Falvay Károly (ZTI Mg_3393b)

Szakirodalom

Népzene, néptánc, népköltészet

  • Pávai István: A népi tánczene kistáji tagolódása Erdélyben. 1.7 Aranyosvidék. In: Magyar Népzenei Antológia. Digitális összkiadás. DVD-ROM. Főszerkesztő: Richter Pál. Budapest, 2012.
  • Demény Piroska: Aranyosszék népzenéje. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta, a CD-mellékletet szerkesztette Pávai István. Néprajzi Múzeum, Budapest, 1998.
  • Almási István: Aranyosszéki népdalok. Művelődés, 1971/6. 20‒22.
  • Szalma Annamária ‒ Albert S. Szilárd: Ötvös Makó Károly ‒ egy aranyosszéki prímás. In: Keszeg‒Szabó 2006. 205.
  • Szalay Zoltán (szerk.): Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok 1. Romániai Magyar Néptánc Egyesület. Sepsiszentgyörgy, 2018.
  • Borbély Sándor: Az aranyosszékiek tánca. Ethnographia, 1891/6. 243‒246.
  • Pálfy Gyula: Egy erdélyi vegyes lakosságú falu – Gerendkeresztúr – táncai. Művelődés, 2009/9. 19–21.
  • Könczei Csongor: Az aranyosszéki tánckultúráról, mint egy lehetséges táncdialektusról. Művelődés, 2005/10. 13‒16.
  • Kanyaró Ferenc: Erdélyi népballadák és epikus énekek 1892–1905. Kanyaró Ferenc szétszóródott hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015.

Néprajz, nyelvjárás, tájtörténet

  • Keszeg Vilmos: Aranyos-vidék. KJNT – EME, Kolozsvár, 2014.
  • Keszeg Vilmos ‒ Szabó Zsolt (szerk.): Aranyos-vidék magyarsága. Kriterion, Kolozsvár, 2006.
  • Csetri Elek: Aranyosszék kialakulásáról. In: Keszeg‒Szabó 2006. 35‒65.
  • Jakó Zsigmond: Az Aranyos mente múltjából. Művelődés, 1971/6. 7‒11.
  • Murádin László: Az aranyosszéki nyelvjárás. Művelődés, 1971/6. 14‒15.
  • Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány. Földrajzi Közlemények, 1893/8-10.
  • Mohay Tamás: Torockó. Aranyosszék. In: Magyar néprajz I.1. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. 825‒829.
  • Magyar Zoltán: Torockó vidéke. Aranyosszék. In: Uő: A magyar népi kultúra régiói 2. Mérték, Budapest, 2011.
  • Kósa László: Torda, Aranyosszék, Torockó. In: Uő: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880–1920). Planétás, Budapest, 1998. 298‒301.